Akinek van gyereke, annak bizony fel van adva a lecke. Ha ugyanis valakinek önmagával vannak gondjai, akkor azokat felismerheti, a problémákból célokat kreálhat, s kisebb vagy nagyobb lépésekkel elindulhat a pozitív változások terén. Ha valakinek más emberekkel van problémája, az már nagyobb feladat. De ha valaki nincs jóban a gyerekével, az talán saját magával sincs jóban.
Ha valakinek más emberekkel van problémája, az már nagyobb feladat. Az ilyen helyzetekben az egyik legjobb erőforrás, ha magas szinten vagyunk képesek kommunikálni. És persze nem csak az számít, mit mondunk a szavainkkal, hanem az is, mikor, hogyan és milyen más csatornákat kihasználva kommunikálunk. Néha bizony komoly ellenállásba ütközünk, sokszor olyan erősen elhatárolódnak tőlünk, hogy szinte semmit sem tehetünk.
Ilyenkor dönthetünk úgy, hogy megszakítjuk a kapcsolatot az illetővel. A szomszéddal nem kötelező társalognunk, egyszerűen faképnél hagyjuk. A munkahelyen felmondhatunk, a házasságból kiléphetünk - a legtöbb problémás és nehezen megoldható kapcsolatból képesek vagyunk elegánsan - vagy kevésbé elegánsan, de - távozni.
Nos, a gyerekeiddel nem teheted ezt meg. Az embernek a legértékesebb emberi kapcsolatát a gyerekei jelentik. Ha valaki nincs jóban a gyerekével, az talán saját magával sincs jóban. A gyerek több, mint egy egyszerű kapcsolat. A gyerek az, akinek az életéért felelősséggel tartozunk minden körülmények között. Most persze a kiskorúakról beszélek, ha már a gyerekek felnőnek, vagy kirepülnek... Nos akkor sem ér véget a felelősségünk, de az már teljesen más tészta.
A felelősség nem azt jelenti persze, hogy a gyereknek minden anyagi jóban része van, és iskolába jár. Mert ennél a pontnál bizony sokan bakot lőnek. A felelősség ugyanis itt annyit jelent: gondoskodnod kell róla, hogy a gyereked alapvetően egész életében jól érezze magát. Ez bizony sokkal többet jelent a pénznél.
Honnan tudhatod, hogy minden rendben?
Hát, először is: ismered a gyereked? Tudod azt, mi az, ami örömet okoz neki, és mi az, ami nem? Tudod, miben jó és miben nem? Kik a legjobb barátai? Mik a legnagyobb problémái? Ha még kicsi (néhány éves), mindig megértitek egymást? Tudsz hozzá úgy beszélni, hogy értsen Téged, és Te is mindig érted, amit elmond? Ha már nagy (iskolás), akkor tudod, hogy érzi magát az iskolában, ahol az élete egy részét tölti? Emlékszel rá, mikor beszélgettetek utoljára egy jó nagyot?
<< Család Következő oldal >>